Nem az a buta ember, aki valamit nem ért meg, hanem az, aki megérti ugyan, de úgy cselekszik, mintha nem értené. Charles Richet

Extra gyógynövényes-propoliszos ekcémakrém

Ideje volt továbbfejleszteni az ekcémakrémet. Kicsit lazább lett (emulziós), de nem folyékony. Azonfelül a csalán mellé jó pár más gyógynövényt is felhasználtam, amik külön-külön is nagyon jók ekcéma ellen.

Vadárvácska, bíbor kasvirág, csalán, mezei zsurló, komló, diólevél, orvosi zsálya, édesgyökér (édesfa), közönséges bojtorján levél erős főzete lett a vizes alap (mindenből 2 evőkanállal tettem 1 liter vízhez, amiből a végén 4 dl-t használtam fel), lenmagolaj, kakaóvaj, sheavaj, méhviasz, mandulaolaj, olíva, ricinus és búzacsíra pedig a krém zsíros része. Tartósításképp, és szintén az ekcémára gyakorolt jó hatásai miatt levendula illóolajat, és pár csepp propolisz tinktúrát (szellőzéssel alkoholtalanított) tettem a krémbe. Emulgálás céljára lisolecitint használtam.

Minden összetevőt kiemelhetnék, mint kiváló gyógynövényt vagy olajfélét, de itt most egy volt a lényeg: bármi módon gyógyítsa az ekcémát.

Ezt a krémfajtát hűtőben kell tartani, mert a vizes rész miatt könnyen penészedik. Bármennyi illóolaj és propolisz van benne, szobahőn érzékennyé válik. Hűtőben viszont hónapokig eláll, nekem is van féléves vizes krémem (igazi uborkaléből csináltam) hűtőben, ami teljesen jó.


6 megjegyzés:

  1. Reménykeltően hangzik:) Van eladód? Nagyfiam vízilabdás, nem kíméli a fertőtlenítőszer a lábát...:(

    VálaszTörlés
  2. Van eladó, már az Ördögboltban :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia
      és milyen àrban van?
      Hol lehet kapni? Békés megyében van? Ha nincs postai uton megoldhato?

      Törlés
    2. Szia! Ilyen nincs, tudok csinálni, de van kecsketejes csalánkrém ekcémára, tyúkhúr krém, sima propoliszos csalánkrém, ezek mind ekcémára szuperek. Az ordogszappan@gmail.com-on írj, megbeszéljük :)
      Heni

      Törlés
    3. Elfelejtettem: postán mindenképp, előreutalás után. A posta költség elsőbbségi sima levélként 150 ft., ajánlva 150+250.

      Törlés
  3. Mert nekem is szükségem lenne rà
    .

    VálaszTörlés

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...