Mosógél
mosószappan 300 gr
hamulúg 4 liter
víz 10 liter
A szappant lereszeljük, annyi lúggal felöntjük ami ellepi. Ebben felolvasztjuk, botmixerrel simára keverjük. Majd ráöntjük a maradék hamulúgot, és kiöntjük kannába. Ehhez megy a víz, és már használható is. 12-24 óra alatt sűrűsödik be. Kivéve a meszes szappanból, mert az nem lesz gél, de szépen elkeveredve marad, nem válik szét az anyag. De célszerű kiöntés előtt felrázni. Mosásonként 200-250 ml-t használjunk, felmosáshoz szintén. Áztatni is lehet benne, ha a kezed bírja mosogatni is jó, de nem szivaccsal, hanem mikroszálas kendővel..
Opcionálisan lehet bele bóraxot tenni, a mosóhatás fokozása végett. Egy ilyen adagba 250 grammot szoktam.Na Perkarbonátot ne tegyünk bele, sok oxigén fejlődik, kinyomja a tárolóflakon oldalát! csak a mosásokhoz adagoljuk külön.
Hamulúg
1 kg tiszta fahamu, szitálva
4 liter forralt víz
A hamut leöntjük a forró vízzel, majd hagyjuk kihűlni. Sűrű vásznon átszűrjük, majd flakonokba öntjük. Tárolható bármeddig, bírja a vastagabb műanyag flakont is vékonyakat kilyukaszhatja. Felcímkézve, hűvös, fagymentes helyen tárolandó. Gyengén maró anyag, célszerű gumikesztyűvel kezelni, de hígítva akár mosogatni is lehet vele. Felmosáshoz, szaniterek takarításához, fertőtlenítéséhez, tűzhelytisztításhoz, gépi mosáshoz, áztatáshoz. Semlegesítése ecettel.
Meszes-mosószódás mosószappan
zsír 1 kg
oltott mész 250 gr
mosószóda 266 gr
víz 1 liter
A meleg vízben feloldjuk a a meszet, és forraljuk. Ezután hagyjuk langyosra hűlni. Ha nagyobb darabokban (borsónyi, cseresznyényi) darabokban van a mész, akkor mixerrel kicsit aprítsuk fel. Majd hűlés után sűrű szövésű vásznon át leszűrjük, beletesszük a kimért szódát, és ráöntjük a zsírra. 1-2 órát főzzük, lassú lángon, néha kevergetve. Mikor szépen felforr, (olyan mintát ad ki, mint az agyvelő :D), és érezhetően sűrűbb, akkor lezárjuk. Kicsit hűl, mixerrel átkeverjük, majd kiszedjük. Ekkor már jó krémes, ez mixerezés közben látszik. Ilyenkor még mindig sűrűsödik. 24 óra múlva vágható, majd akár másnap kipróbálható. Persze ennek sem árt ha pár hétig állni hagyjuk.
Ha por alakú, már kiszáradt mésszel dolgozunk, akkor a folyadék (víz) 1,3-1,5 liter.
Lehet bele bóraxot is keverni, 1 kg zsiradékhoz 150 gr-ot.
Propoliszos csalánkrém
10 db friss csalánlevél
1 kk propolisz tinktúra
1 dl olívaolaj
15 gr kakaóvaj
15 gr méhviasz
opcionálisan:
1 ek mogyoróolaj
1 ek lenmagolaj
1 kk búzacsíraolaj
1 kk sáfrányos szeklice olaj
1 kk ligetszépeolaj
A csalánleveleket lemossuk, majd alaposan felaprítva láboskába tesszük. Erre öntjük az olívát és a propoliszt. Majd gőz fölött tartjuk 1-1,5 órán keresztül. Zöld olajat kell kapnunk. Ezt most leszűrjük (géz, itatós, sűrű szűrő), és visszatesszük a tűzhelyre, alaplángra. Beletesszük a kakaóvajat, méhviaszt, és összeolvasztjuk az egészet. Ha túlzottan melegedne, akkor inkább a hozzáadott dolgokat egy külön lábosban olvasszuk, és úgy keverjük bele, állandó keverés mellett. Mikor ez megvan, jöhetnek az opcionális olajok. A búzacsíra az E-vitamin tartalma miatt került a krémbe, ugyanis ez tartósítja. A másik kettő pedig ekcéma elleni krémek kedvelt és hatásos összetevője. Az oldalsávomon lévő boltlistában több helyről is beszerezhetőek.
Propoliszos krém
100 gr sertészsír
50 gr olívaolaj
1,5 ek propolisz tinktúra
20 gr méhviasz
A zsírt, olívát, és propoliszt egy edénybe tesszük, majd 1 órán át gőz fölött tartjuk. A végén belekeverjük az olvasztott méhviaszt, és hideg vizes edénybe állítva habverővel kikeverjük. A propolisz és a méhviasz tartósítja, de a végén hozzáadott egy-két csepp még tartósabbá teszi a krémünket.
Mosószappan hidegen készítve
sertészsír 100gr
NaOH 14,54 gr
víz 38 gr
Ez egy rendhagyó recept, mert csak 10 dekára bontva írtam le. A mosószappant túl kell lúgozni, hogy semmiképp ne maradjon benne elszappanosítatlan zsiradék.Ugyanúgy készül, mint a pipereszappanok, érési ideje minimum 4 hét. A túllúgozás 3-5% legyen ne több, mert a szappan vághatatlanul morzsás lesz.
Mosószappan melegen készítve
sertészsír 100 gr
NaOH 14,54 gr
víz 40 gr
Meleg eljárással az igazi. Kicsit több víz kell bele, de a többi mennyiség ugyanaz.